Mit jelent az, hogy progresszív vagy multifokális szemüveg?

Ez a két szemüveglencse típus ugyanaz. Multifokális, vagyis többféle fókusztávolságra megfelelő, és progresszív, vagyis dioptriaátmenet helyezkedik el a lencsében.

A progresszív lencsékbe a szem alkalmazkodóképességének csökkenése okozta problémák megoldására már dioptriaátmenetet helyeztek el, vagyis a lencse felső részétől apró lépésenként a lencse alja felé haladva pluszosodik a lencse törőereje, ezzel kölcsönözve a szem természetes akkomodációját, lehetővé téve, hogy az adott szemüveg több távolságra is éles látást biztosítson.

A multifokális szemüveg segítségével így már nem csak a távoli (5-6 méteren túl) és a közeli (kb. 40 cm) távolságok, hanem a köztes (például asztali számítógép vagy kisebb beltéri) távolságok is tisztán láthatóak. Ez a kialakítás már lényegesen esztétikusabb viselet, mint a korábbi, bifokális társa, a többfókuszú szemüvegek családjából, hiszen kívülről nézve a dioptriaátmenet nem látszik a lencsére nézve.

A szemünk a különböző távolságokra különböző dioptriákat használ, amit a szem alkalmazkodóképessége tesz lehetővé. A szemben lévő szemlencse rugalmasságánál fogva, képes dioptriáját (fénytörő erejét) változtatni a különböző idegrendszeri változások hatására.

Multifokális szemüveg készítés

De akkor miért van egy idő után mégis szükségünk más szemüvegre olvasáshoz, mint távollátáshoz?

Azért, mert a korábban rugalmas, fókuszálásért felelős szemlencse a kor előrehaladtával fokozatosan rugalmatlanodik, és körülbelül 40 éves kor környékén eléri azt az állapotot, amikor a kezünk már túl rövid ahhoz, hogy ezt a rugalmatlanságot korrigáljuk vele.

Így a közeli munkavégzéshez - legyen ez akár olvasás, telefon, tablet vagy számítógép használat - a szemlencse állapotától függően más dioptriás szemüvegre lehet szükségünk a különböző tevékenységekhez/távolságokhoz. Sok esetben viszont egy közeli szemüveg használata kényelmetlen, hiszen távolra nézéshez le kell venni, közelre nézéshez pedig fel.

Kinek ajánljuk a multifokális szemüveget?

A multifokális szemüveg azoknak ajánlott, akik nem szeretnék naponta többször lecserélni szemüvegüket, vezetésnél szeretnék az utat, a táblákat de a navigációt, a műszerfalat is élesen látni, a vásárlásnál szemüvegcsere nélkül szeretnék elolvasni a termékek árait, anélkül, hogy azt a táskából kelljen előkeresni, azoknak, akik tv nézés közben szeretnek valamilyen közeli tevékenységet folytatni. És mindenkinek, aki egy kényelmesen, rugalmasan használható szemüvegre vágyik és a nap folyamán nem egy szűk távolságon belülre néz, hanem gyakran változtatja fókusztávolságait.

Kedvezményes ajánlataink

Multifokális szemüveg ajándék lencsével

Multifokális szemüveg ajándék lencsével

Bármilyen márkájú és típusú multifokális szemüveg mellé ajándék egyfókuszú lencsét adunk, megszokási és elégedettségi garanciával.

Multifokális lencse akció

Multifokális lencse akció

Exelens MultiMate FIT multifokális lencse akciós áron, most 30% kedvezménnyel, megszokási és elégedettségi garanciával.

A multifokális vagy progresszív szemüveg előnyei:

  • több szemüveget helyettesít
  • minden távolságra éles látást biztosít anélkül, hogy szemüveg kellene cserélnünk
  • esztétikus viselet
  • a szem természetes alkalmazkodóképességét igyekszik kölcsönözni

Progresszív lencsék kategóriái

Mint mindennek, a multifokális lencséknek is vannak határai. A lencsében elhelyezkedő átmenet egy homokóra alakú optikai csatornát képez a lencsében, melynek felső része egy tágabb, alsó része kissé szűkösebb és legszűkebb része pedig a köztes zóna. A csatornán kívüli részek homályosabb képet adnak.

A különböző árkategóriájú multifokális szemüvegek abban különböznek, hogy az éles képet nyújtó csatornarész milyen szélességű, mekkora látóteret képes nyújtani. Ezt a szélességet nem csak a lencse kategóriája, de a benne elhelyezkedő átmenet (addíciós érték) nagysága is befolyásolja, (homokóra) formáját pedig az alap dioptriák torzíthatják.

A megfelelő lencsetípus kiválasztásához szakemberre van szükség. Üzletünkben az alapos kivizsgálást egy beszélgetés követi, mely során kitérünk a vásárló igényeire, hogy hova, milyen távolságra, milyen tevékenységekhez szeretné használni új szemüvegét, ennek megfelelően szakembereink olyan konstrukciót fognak javasolni, ami az elhangzottak alapján a legideálisabb.

Milyen dioptriákkal/rétegekkel készíthető el a multifokális szemüveg

A multifokális szemüvegek elkészíthetőek pluszos, mínuszos, cilinderes, prizmás dioptriákkal is. Emellett lehetőség van a progresszív lencsék színezésére is, amellyel multifokális napszemüveg készíthető, de készülhet fényre sötétedő vagy kékfény-szűrő réteggel is.

A modern gyártástechnológiáknak köszönhetően a multifokális lencsék már minden olyan verzióban elkészíthetőek, mint egy egyfókuszú szemüveglencse, hogy minden helyzetben a viselő kényelmét szolgálja.

A multifokális szemüveg megszokási ideje

A progresszív lencsék megszokási ideje minden viselőnél más és más, van, akinél pár nap, van akinél több hét is lehet, mire a fejtartása, a szeme hozzászokik az újdonsághoz.

MEGSZOKÁSI ÉS ELÉGEDETTSÉGI GARANCIA!

Ne féljen kipróbálni! Üzletünkben forgalmazott multifokális lencséinkre 3 hónap megszokási időt biztosítunk, amelyen belül, ha úgy érzi, nem tudja megszokni a multifokális kialakítást, akkor kicseréljük Önnek egy távoli és egy olvasó lencsére.

Hogyan szokd meg és használd a multifokális szemüvegedet?

Kapsz tőlünk 9 tippet is

  1. Vásárolj olyan multifokális szemüveget, amely a te igényeidhez és szemedhez lett kiválasztva, ehhez kérd optikusod segítségét, nem mindegyik típus működik tökéletesen mindenhez.
  2. Kezdd az új szemüveg viselését reggel, pihent szemre.
  3. Ne cserélgesd a régi szemüvegeddel, próbáld leginkább az újat viselni. Csak a legszükségesebb esetben vedd vissza a régit.
  4. A kezdeti időszakban óvatos fejmozgásokkal használd, keresd meg az adott távolságra a legkényelmesebb fejtartást, ne aggódj, ez később automatikussá válik.
  5. Ha a lencse megfelelően van illesztve a szemedhez, a távoli dolgokhoz az egyenes fejtartás, a közeli látáshoz a kényelmesen, kissé lehajtott fej és lefelé pillantás lesz a megfelelő.
  6. Az oldalt elhelyezkedő dolgokra próbálj mindig egy kicsit ráfordulni, és inkább szemből nézni őket, hogy ne zavarjanak a lencse széli részi torzításai.
  7. Vigyázz a lépcsőzésnél és az autóvezetésnél, a lépcsőnél érdemes kicsit jobban lehajtanod a fejedet, az autóban pedig kicsit jobban ráfordulni a visszapillantó tükörre.
  8. Ha számítógépnél dolgozol, érdemes a monitort olyan magasságba és távolságba helyezni, hogy ez a fejtartásodnak is kényelmes legyen, hiszen ott a multifokális lencsének inkább a közepét fogod használni. De ne feledd, ezek a lencsék nem speciálisan munkatávolságra készülnek.
  9. Olvasásnál ne feledd, nem csak a fejedet mozdíthatod, hanem a kezedben lévő olvasnivalót is, kissé emeld magasabbra vagy tedd lejjebb, keresd meg a megfelelő pozíciót és hozd összhangba a a fejtartásoddal. A megszokás alatt ez is rutinná fog válni.
  10. Amennyiben pár hét alatt nem javul a közérzeted a szemüvegben, keress fel minket és kiderítjük mi a baj.